Hálás vagyok

Az elmúlt hónapokban nem sikerült annyit alkotnom, mint amennyit elképzeltem, vagy, mint amennyi jól esne a lelkemnek. Számos nehézségen és megpróbáltatáson vagyunk túl, aminek remélem hamarosan vége lesz. Az egészségnél nincs fontosabb és remélem, hogy hamarosan elfelejtjük az elmúlt hónapok gyötrelmeit és csak a szép pillanatokra fogunk emlékezni.

 Ezért most terápiás céllal magunknak készítettem egy képet. Férjemmel együtt nagyon szeretjük a régiségeket, a népművészeti alkotásokat, és nagy becsben tartjuk őket. Számtalan esetben találtunk már az utcán, a kuka mellett régi használati tárgyakat. Így volt ez ezzel a szitával is, amit most kicsit átalakítottam. Az első elképzelésem az volt, hogy hímezni fogok rá, de mivel sajnos az elég időigényes elvetettem. Nagyon szeretem azokat a scrap oldalakat, amiken kör alakban virágok, levelek vannak így szerettem volna én is valami hasonlót készíteni. Mostanában a kedvenc színem a kék lett (biztos ennek is megvan a pszichológiája, hogy miért) így összegyűjtöttem pár maradék papírt és virágokat vágtam ki belőle.  A karácsonyi fotózáson Asztalos Judit fantasztikus képeket csinált a rólunk, így a fiúkról készült egyik kedvenc képemet választottam ki.

Hálás vagyok, hogy ők vannak nekem, hálás vagyok a családomért és nagyon szerencsés, hogy mérhetetlen szeretettel vesznek körbe!

noicsizma halas vagyok1noicsizma halas vagyok1noicsizma halas vagyok1noicsizma halas vagyok1noicsizma halas vagyok1noicsizma halas vagyok1noicsizma halas vagyok1

Felhasznált anyagok:

web_e_02__1531900066_581 Hálás vagyok | NőiCsizma DesignÁsó, kapa, nagykaland papírkészlet
Ásó, kapa, nagykaland papírkészlet
2490 Ft
web_ovis_A5_00__1532005282_111 Hálás vagyok | NőiCsizma Design
Mókás papírkészlet
1190 Ft
IMG_9962__1537709328_464 Hálás vagyok | NőiCsizma DesignMagyar népi motívumok chipboard csomag
Magyar népi motívumok chipboard csomag
690 Ft
IMG_1463__1537733369_326 Hálás vagyok | NőiCsizma DesignNyári rét
Nyári rét
890 Ft
IMG_6789__1537705225_903 Hálás vagyok | NőiCsizma DesignLevél sziluettek
Levél sziluettek
890 Ft
20171202_201612_resized__1533119492_777 Hálás vagyok | NőiCsizma DesignGenerációk alkotócsomag
Generációk alkotócsomag
5504 Ft